Mit biztosíthat céged számára a felhő alapú IT szolgáltatás?

Fő profilunk a felhő alapú hálózati rendszerek kiépítése. Habár ez a fajta infrastruktúra jelen van már egy ideje az IT piacon, üzleti és költségcsökkentési előnyeit még csak most kezdik felfedezni a magyar vállalkozások. Ennek egyik legfőbb mozgatórugója a COVID-19 berobbanása volt 2020-ban. A cégeknek gyorsan kellett reagálni a kialakult helyzetre, és ez a „digitális tűzoltás” kellett ahhoz hogy kiderüljön: elavultak az informatikai rendszereink.

Nemzetközi vállalatoknál már elterjedtebb a felhő alapú informatikai modell, a vállalatok nagy része már a pandémiát megelőzően elkezdte a migrációt, vagy éppen folyamatban volt annak megvalósítása. Úgy tűnik, a folyamat velünk marad: a következő időszakban tovább fog folytatódni a felhőszolgáltatások alkalmazása.

A felhő alapú infrastruktúra webes alapú, hasonló elven működik mint pl. egy email rendszer. Tehát magáncélokra úgy tűnik már használjuk is egy ideje. Amerikai mérnökök egy csapata viszont továbbfejlesztette ezt a technológiát, és egy olyan hálózatot álmodott meg, amelyet maguk között a mesterséges intelligenciával emlegetnek egy szinten. Nem is beszélve arról, hogy ez a jelenleg fellelhető legbiztonságosabb, legfelhasználóbarátabb, és legköltséghatékonyabb informatikai megoldás amelyet csak alkalmazhatnak a vállalatok.

Túl szép hogy igaz legyen? Korántsem.

A felhőalapú IT-infrastruktúra előnyeiről

Lássunk néhány kulcspontot, miért is érdemes a cégedet a felhőbe költöztetni:

Időt spórolsz vele

Egyetlen felületről kezelhető az összes internetalapú eszköz – azaz nem kell minden eszköz felületére külön-külön belépni, jelszavakat keresni – rengeteg időt és bosszúságot megspórolva ezzel.

Bárhonnan elérhető

Mivel felhőalapú szolgáltatásról van szó, internetkapcsolat birtokában bárhonnan, bármilyen eszközről kapcsolódhattunk a felhőhöz, és elvégezhetjük a kívánt műveleteket.

Skálázható

Az infrastruktúra méretezhető: nem szükséges nagyvállalati méretek és büdzsé ahhoz, hogy hasznosítani tudjuk a felhőalapú rendszer előnyeit.

Gyors

A felhőalapú megoldások alkalmazása az egyik leghatékonyabb és leggyorsabb módszer: számtalan idegőrlő művelettől megszabadulunk általa.

Amennyiben szívesen érdeklődnél a felhőalapú infrastruktúra bevezetéséről a saját vállalkozásodon belül, vedd fel velünk a kapcsolatot!